Esküvői versek

Esküvői versek

A bevonulás az előzőleg kiválasztott "bevonuló zenére" történik. Ezután, ha elfoglalták helyüket az anyakönyvvezető asztalával szemben, meghallgathatják a verset. Ez lehet egy vers, vagy egy fiú és egy lány párbeszédes szavalata is.

Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.

A virágom... felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék.

Az alvó kis hercegben a legjobban a virágjához való hűsége hat meg: egy rózsa képe, mely akkor is úgy ragyog benne, mint egy lámpa lángja, amikor alszik... és ettől még törékenyebbnek tűnt a szememben. A lámpákra nagyon kell vigyázni: elég egy hirtelen kis szél, hogy kioltsa őket.

Close Poem

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyel
    A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
    A szeretet soha el nem múlik.
A prófétálás megszűnik,
A nyelvek elhallgatnak,
A tudomány elenyészik.
Tudásunk csak töredékes,
Töredékes prófétálásunk is.
Mikor azonban eljön a beteljesedés,
Véget ér az, ami töredékes.
    Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek.
E amikor felnőttem, elhagytam a gyermek szokásait.
    Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.
    Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük legnagyobb a szeretet.
    Törekedjetek a szeretetre!

Close Poem

Te vagy az egyetlen a földön,

Akiért mindent megteszek,

Veled életemet töltöm,

Nem csak múló perceket.

Nem ígérek kincset, csillagot,

Csak hű szívet adhatok,

Érzem másé, nem lehetsz,

Én is csak a Tied, ha igazán szeretsz.

Nem tudjuk még, de jó nagyon,

Itt vagy velem, s kezedet foghatom,

Ezer veszély, szakadék mélye vár,

le fogjuk győzni, hiszen ketten vagyunk már.

Close Poem

I. összeállítás

Bevonulás után:

Férfi:

Ezen a délutánon a tavasz boldogságát betetéző,

A termékeny nyárnak ezernyi örömét rejtegető

Szép ünnepet köszöntünk,

Az emberi élet ünnepeinek egyik legszebbikét.

Nő:

Két út egybetorkolló találkozását,

Férfi:

Két akarat egybefonódását

Nő:

két szív egy dobbanását,

Férfi:

két álom eggyé teljesedését,

Nő:

két virág egybeborulását,

Férfi:

két lélek rezdülését.

Nő:

Itt minden a tiéd...

Szívem minden piros vérsejt,

Minden vonagló is ideg,

Portámon minden talpalatnyi hely,

Minden karosszék, pamlag, minden lóca,

Kertem minden fűszála, útja és vadóca.

Férfi:

Itt minden a tiéd...

A verítékem és a pihenésem,

Minden magot váró barázdám,

És életmívelő vetésem.

Mert úgy akarta és gúnyolva az élet,

Hogy vak legyek tenélküled

És süket legyek nélküled,

És béna és suta legyek tenélküled!

Igen... ha most mindenem neked adtam,

És most semmim,

Talán még árnyékom sincsen.

Közösen:

Mégsem cserélném el a boldog koldusságot,

Semmi kápráztató királyi kinccsel!

Gyűrűcsere után:

Férfi:

Nélküled, mint olló egy fele

Van árvább ennél?

Suta a sorsom, hogy vágjak vele?

Mit kezdenél, ha nem szeretnél?

Csak párban mint a láb,

Úgy mehetek tovább!

Vagy nézd hogyan ível,

Vagy nézd a madarat!

Nem is én vágyok szállani, hanem

A két hű igen ütemével

A győztes szerelem!

Közösen:

Add párba hát szárnyul magad,

S megköszönöm, hogy veled lesz közöm ahhoz,

Amire szánt a végzet.

Szülőköszöntés:

Nő:

Elsőnek is atyám, tehozzád fordulok,

Szívem a szíveddel együvé szorítom,

Így valamennyire magamat újítom,

Elbúcsúzásomat már tetőled várom.

Bocsáss meg nekem, ha megbántottalak,

Ha valaha is megszomorítottalak,

Neveltél, ápoltál, engem, leányodat,

Áldja meg az Isten a te jóságodat!

Férfi:

Kedves édesanyám, hozzád fordulok már,

Tudom, hogy szíved tőlem búcsúzást vár,

Ismerem gyenge asszonyi szívedet,

Ismerem anyai erőtlenségedet.

Mint a galamb a fiát engem úgy neveltél,

Dajkáltál, ápoltál, széltől is őriztél.

Dajkálásomért, felnevelésemért

Adjon az Úr néked méltó bért

Close Poem

II. összeállítás

Bevonulás után:

Férfi:

Mikor először szemedbe néztem,

szívem vadul dörömbölt.

Hazamentünk, s nem tudtam három éjjel

aludni az örömtől.

Nő:

Azóta ezüst lovasok az égen,

hattyúk a szemhatáron.

Üvegharang, ezüst fütty az ébredésem,

nyitott rozetta az álmom.

Férfi:

Ha délben átsétálsz a kerten,

csuklód mellett a rügy kipattan.

skarlát kendőket ráz a nyár,

Nő:

Tűzijáték vagy: fénycsóvákat,

s lángnyelveket szórsz szüntelen.

Férfi

:

Szépséged elrejt, megvilágít,

s porba sújt és felemel.

Nő:

Ha leülünk a folyópartra,

a víztükörbe fürdeni,

szaladnak le mindjárt a dombok

rózsaszín szőlőfürtjei.

Férfi:

Nyújtózkodunk, s az estre várunk,

karom csípődhöz ér s kigyúl.

S a felhők arcod száz alakját

mímelik, mikor alkonyul.

Közös:

Az ég fenn még csupa csillag,

ösvényünk itt lenn csupa illat,

és a boldogság mennyei.

Nő:

Jó annak, aki megtalálja.

Férfi:

Jó annak, aki keresi.

Gyűrűcsere után:

Férfi:

Mit mondjak néked? Nézem válladat.

Az nem lehet, hogy megtaláltalak.

Mert születhettem volna már korábban,

s jöhettem volna később is talán...

Nő:

De miénk a hold, s nékünk forog az égbolt:

mert ez a légyott lehetetlenség volt.

Most elfog az öröm, melledre hajtom államat,

mert tudom, hogy mégis megtaláltalak.

Férfi:

Azt érzem, hogy mellettem vagy mindegyik hullám megett,

s ha élek, húsz, vagy negyven év múltán is

így leszek veled.

Nő:

S akkor is mellettem leszel, ha elragad az égi víz,

s ladikunk a ködön át is, meglásd, biztos révbe visz.

Szülőköszöntés:

Nő:

Elsőnek is atyám, tehozzád fordulok,

Szívem a szíveddel együvé szorítom,

Így valamennyire magamat újítom,

Elbúcsúzásomat már tetőled várom.

Bocsáss meg nekem, ha megbántottalak,

Ha valaha is megszomorítottalak,

Neveltél, ápoltál, engem, leányodat,

Áldja meg az Isten a te jóságodat!

Férfi:

Kedves édesanyám, hozzád fordulok már,

Tudom, hogy szíved tőlem búcsúzást vár,

Ismerem gyenge asszonyi szívedet,

Ismerem anyai erőtlenségedet.

Mint a galamb a fiát engem úgy neveltél,

Dajkáltál, ápoltál, széltől is őriztél.

Dajkálásomért, felnevelésemért

Adjon az Úr néked méltó bért

Close Poem

III. összeállítás

Bevonulás után:

Férfi:

Érleltem - mint föld a búzát -

a gondolatot, hogy megtalállak.

Sóvárogva álmodtam rólad,

Mint esőkről a tikkadt tájak...

Nő:

...úgy hulltál bele életembe

Mint egy hirtelen nyári zápor

És pipacs szívem lángpirosra

Perzselődött a boldogságtól

Legyél velem, ne hagyj soká magamra,

És néha simogasd homlokom.

Férfi:

Legyél titokzatos, miként a tó és

Legyél szelíd, miként a őszi ég.

Nézzél szemembe, hogyha messze nézek:

Megnyugszom tán, ha láthatom.

Férfi:

Te vélem dicsekedjél

Nő:

Tevéled én dicsekszem

Férfi:

Édes, ha nem szeretnél

Nő:

Szeretlek, megöregszem

Férfi:

Piros fonál az élet

Nő:

Tűzd a hajamba kérlek!

Férfi:

Egem, napom, sajátom!

Nő:

A két szemedben látom

Férfi:

Szememben te vagy mindig

Nő:

Szemem veled szemültig

Férfi:

Hiányod ég karomban

Nő:

Szoríts, szoríts te jobban!

Férfi:

Hajad virágba szökken

Nő:

Virág az ég fölöttem

Férfi:

Érzed az illatot ma?

Folyónak száz a fodra.

Nő:

Folyó fut, nő az árnyék,

Az este szétterül.

Férfi:

Ne mond szívem, hogy várj még,

Mert ínyem keserül.

Közös:

Ne várj! Tovább ne várjunk.

Egymásra így találunk.

Gyűrűcsere után:

Nő:

A gyűrűm néked adtam,

szemed kérem cserébe,

had zengjen majd fiaidban

tovább szemed zenéje.

Férfi:

A gyűrűm néked adtam,

semmit nem kérek érte:

hisz repdeső hajadban

a vágyam mind elégne.

Nő:

A köntösöd megoldod,

e drága-drága selymet –

s viharrá nő a ma boldog,

elringató szerelmed.

Férfi:

A köntösöd megoldom:

a kebled szőke csillag!

Szállnék, de mint a horgony,

karod megkötve ringat.

Nő:

Jaj, oly nehéz a vállad!

a vállam összetörte:

s hová lett éjszakámnak

pihéző téli csöndje?

Férfi:

Kedves, nehéz a vállam,

de könnyű lesz az élet –

mert szívem dallamában

áradva zeng a véred!

Szülőköszöntés:

Nő:

Elsőnek is atyám, tehozzád fordulok,

Szívem a szíveddel együvé szorítom,

Így valamennyire magamat újítom,

Elbúcsúzásomat már tetőled várom.

Bocsáss meg nekem, ha megbántottalak,

Ha valaha is megszomorítottalak,

Neveltél, ápoltál, engem, leányodat,

Áldja meg az Isten a te jóságodat!

Férfi:

Kedves édesanyám, hozzád fordulok már,

Tudom, hogy szíved tőlem búcsúzást vár,

Ismerem gyenge asszonyi szívedet,

Ismerem anyai erőtlenségedet.

Mint a galamb a fiát engem úgy neveltél,

Dajkáltál, ápoltál, széltől is őriztél.

Dajkálásomért, felnevelésemért

Adjon az Úr néked méltó bért!

Close Poem

Jó érezni...

Jó érezni azt, hogy szeretlek

nagyon és egyre-egyre jobban.

Ott bujkálni a két szemedben,

rejtőzködni mosolyodban.

Érezni, hogy a szemeid már

szemeimben élnek és néznek,

s érezni azt, hogy szép, veled szép,

és csak veled teljes az élet.

Mit el nem értünk,

külön tévelyegve;

talán egy kis fészek adja meg

nekünk,

hol ajk az ajkon egymást

átölelve,

nevetve-sírva boldogok leszünk.

 

Close Poem

 

       Ha mosolyog, mosolya csupa csillag,

       De ha szomjazom, akkor friss patak

       Az én kedvesem az egeknek nyílhat,

       De megcsókolni csak nekem szabad.

 

       Haja szurokkal elkevert arany

       Harmatos erdők az ő szemei,

       Küszöbe elé teríteném magam

       Lábtörlőképpen, de nem engedi.

 

       Szavunk zugában megbúvik a csók,

       Testvéreihöz lopva jön ide…

       Mező álmodhat össze annyi jót –

       Az én kedvesem a füvek szíve.

 

      Este a csókok megszöknek velünk

      S végig futván a világi teren,

      A hajnali égre leheveredünk

      És csak csudálkozunk az életen.

 

 

 

Close Poem

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengő csillagok.

 

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

 

Én nem tudom, mi ez, de érzem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat!

 

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Fájás édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Close Poem

Elájulni s mindent merni, dühöngve,
mint nyers, szelíd, forró és holtrasápadt,
merész, halott és új életre támadt,
csaló, hűséges, bátor, gyáva, gyönge,
    és tőle távol nem találni csöndre,
mint víg, komor, őrjöngő, büszke, bágyadt,
megszökni hősként, csupa gőg s alázat,
s riadtan bújni sértődött közönybe.
    Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni,
édes borként mérget szívni magunkba,
a kárt szeretni, a hasznot feledni,
    hinni, hogy a pokol visz égi útra,
létünket egy csalódásba temetni:
ez a szerelem. Ki próbálta, tudja.

 

(Nemes Nagy Ágnes)

Close Poem

A szeretet nem szól.

Majdnem néma: vár.

A szeretet vár,

 

nem ígér, nem csalogat,

szelíden, halkan befogad.

A szeretet ellen

nincs semmiféle fegyver.

 

A szeretet vendége voltam,

s ki kellett dobni onnan.

Nem értettem az egyetlen csodát,

csinnadratta kellett, micsodák.

 

A szeretet egyhúrú dal,

majdnem jeltelen.

Mégis nekem szól. Nekem.

Close Poem

Hozzád szólok kedves,

Kinek szeme most oly könnyes.

Tudod te vagy a mindenem,

Kívánom, hogy mindig így legyen.

 

Te ott vagy mindig,

S fogod a kezem,

Bármily’ jó dolog,

Vagy rossz történik velem.

 

Már végleg szívembe zártalak,

Ennyi időn át nem hiába vártalak.

Tudom te is így érzel,

S meggyógyítasz a szeretet erejével.

 

Ha a szemedbe nézek,

A fájó, szép emlékek visszatérnek.

De mégis mosolyra derülök,

Ha szemed világában elmerülök.

 

Együtt sírunk, együtt nevetünk,

Néha utálunk, gyakran szeretünk.

S csak mi értjük magunk,

Pedig örömöt másnak is adunk.

 

Olyanok vagyunk, mint két fél,

Mi együtt egy egész.

De e két fél külön-külön

csupán hiányos rész.

 

Szemed a szemembe néz,

S fogod a kezem.

Kívánom, hogy légy te,

Mindig velem!

Close Poem

Fenn a fán és a fáról leesve

Négykézláb diót keresve

Almalopás és menekülés közben

Lihegve, röhögve, kéz a kézben

Jó veled.

 

Színházban, templomban, moziban, boltban,

Az utcákon és a kék alagútban

Taxiban, biciklin, mezítláb porban

Izzadva, fázva, jóban-rosszban

Jó veled.

 

Ezt én mondom, akinek elhiheted

Aki tudja hogy milyen volt nélküled

 

A folyóparton, térdig a vízben,

A víz alatt vagy a víz fölött éppen

A híd alatt mikor szegények leszünk

A pálmák alatt, mikor gazdagok leszünk

Jó veled.

 

Ezt én mondom, akinek elhiheted

Aki tudja hogy milyen volt nélküled

 

Mert a szerelmem voltál,a szerelmem vagy

A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy

Munka előtt és munka helyett, mikor reggel az ágyban kávéhoz tejet

Gömbölyödve és félig kinyúlva, évek óta és évek múlva

Jó veled.

 

Csőbe húzva, esőben, hóban, sírva vigadva

Nyakig a bajban

Álmodozva úgy lassan szépen,

Akkor is ha nem szeretsz éppen

Jó veled.

Close Poem

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér

S tavaszi zápor fűszere a földnek,

Lelkem miattad örök harcban él,

Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg,

Csupa fény és boldogság büszke elmém,

Majd fél: az idő ellop, eltemet,

Csak az enyém légy, néha azt szeretném,

Majd, hogy a világ lássa kincsemet,

Arcod varázsa csordultig betölt,

S egy pillantásodért is sorvadok,

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam, s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

Részeg vagyok és mindig szomjazom.

 

(Fordította: Szabó Lőrinc)

 

 

Close Poem

Válts útat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos sziklaszakadék peremén!

Nem én: a szigorú sors mondja ezt.
Mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.

Születtél – s utamba vetett a por.
Most már a szél is karomba sodor.

Férfi csak így tehet, hogyha erős!
Igy tesz majd az utód. Igy tett az ős.

A kar mind bezárul: arra való!
Ha jő a férfi, az asszonyfaló!

Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
Rejtsd el a szívembe szégyenedet.

Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
ha elejtlek a sziklaszakadék peremén…

Close Poem

Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni,

s szeretnék veled egy ágyban álmodni

Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp, mely az öröm által tisztítja arcodat

S elmossa az összes bánatodat

Szeretném ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot,

s észrevennéd az igazán fontos dolgokat

Szeretném ha tudnád, hogy a sivatagban is nyílik virág,

S hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ

Szeretném ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad

Mert így nincs az a szív mely megszakad

Szeretném ha látnád, hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat,

S kinek néma az élet, az is várja a hangokat

Szeretném ha együtt éreznénk azokat a dolgokat,

melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egy csak halogat

 

És végül szeretném ha már ráncok borítják az arcunkat,

Azt lássam, hogy életünk nem is lehetett volna boldogabb.

Close Poem

Előttünk már hamvassá vált az út

És árnyak teste zuhan át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

 

Illattá s csenddé. Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szívembe:

Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le

S lombjából felém az ő lelke reszket?

 

Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek,

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

Close Poem

Még alig emelkedő gondolatnak

vagyunk mi egy-egy szárnya.

Lehullna ez az égre szálló madár,

ha a két szárny elválna.

 

Két szárny vagyunk, de fenn a

fellegekben

nem szállhatunk, csak mind a ketten

szívverésnyire pontos

egy ütemben.

 

Szállj velem

Egy rezdülésű szárnycsapással.

Hullongó tollak voltunk egyedül,

szárnyak lettünk egymással.

Close Poem

Mint a vadász, ki futva kimerül,
és látja már, hogy megszökött a vad,
s lihegnek a kutyák körös-körül,
leül pihenni ott, hol árny akad:
így egyszer - mint ki hasztalan szaladt -
vadászat után én is pihenék,
a nemes vad megfordult ezalatt,
hogy szürcsölje a forrás hűs vizét,
és ott megállt, szelíden nézve szét,
nem menekült, jött bátran közelebb,
míg megragadtam remegő kezét,
s szorosan rátettem a kötelet.
Ilyen vadat nem látott senki sem;
hogy tőrbe csalják, tűri szívesen.

Close Poem

Fogkefék

 

Irigylem magamat, súgtad az éjszakába,
s hallgattam, mert hát mit mondjak
akkor én, miután felfedeztem fogkeféinket;
azonnal tudnom kellett volna, miért is
simulnak egymáshoz a pohárban, tudhatnám
már, köztünk semmi sem történik véletlenül.

 

Pulóver 

 

Irigylem kék pulóveremet, derekad
köré csavarva, csípődhöz, fenekedhez
simulva utazhatott az ismeretlen tájon;
nézheti szobádban, amikor táncra perdülsz,
hallgathatja énekedet, meditálhat veled,
ott pihenhet párnád mellett egész éjszaka.

Close Poem

Amint a sólyom reggel égre lebben,

Mert hajtja vére, hogy kitárja szárnyát,

Boldogságban egyre kényesebben

Repes, rikoltva, és súrolja párját –

Oh így kínálom szívem ritka lángját:

Imé, minden tiéd, mi az enyém!

Sorsunkat ámor írta, ő vigyáz ránk:

Evégre élünk együtt, te meg én.

 

Drágám te leszel úr az én szívemben.

Egyedül csak te érdemled a hálát.

Leszel babér, győzelmes küzdelemben s

Olajfaág, mely gondok közt hoz majd áldást.

Rám bízd magad: nem fogsz csalódni, meglásd,

Éretted élek- így van ez helyén,

Hogy ne szolgáljak soha többet itt mást!

E végre élünk együtt, te meg én.

 

S ha gyászba borul olykor majd a lelkem,

Mikor gonosz kedvű Fortuna rám hág:

Mint pihe messze száll, szellő, ha rebben,

Szelíd szemed elűzi támadását.

Magom se vésze el: végzem majd a szántást,

S vetek meződbe: a termés enyém,

Mert rám üt, s Isten áldja dús kalászát –

E végre élünk együtt, te meg én.

Close Poem

Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

Close Poem

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyel
    A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
    A szeretet soha el nem múlik.
A prófétálás megszűnik,
A nyelvek elhallgatnak,
A tudomány elenyészik.
Tudásunk csak töredékes,
Töredékes prófétálásunk is.
Mikor azonban eljön a beteljesedés,
Véget ér az, ami töredékes.
    Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek.
E amikor felnőttem, elhagytam a gyermek szokásait.
    Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.
    Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük legnagyobb a szeretet.
    Törekedjetek a szeretetre!

Close Poem

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengő csillagok.

 

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

 

Én nem tudom, mi ez, de érzem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat!

 

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Fájás édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Close Poem

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér

S tavaszi zápor fűszere a földnek,

Lelkem miattad örök harcban él,

Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg,

Csupa fény és boldogság büszke elmém,

Majd fél: az idő ellop, eltemet,

Csak az enyém légy, néha azt szeretném,

Majd, hogy a világ lássa kincsemet,

Arcod varázsa csordultig betölt,

S egy pillantásodért is sorvadok,

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam, s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

Részeg vagyok és mindig szomjazom.

(Fordította: Szabó Lőrinc)

Close Poem

Előttünk már hamvassá vált az út

És árnyak teste zuhan át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

 

Illattá s csenddé. Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szívembe:

Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le

S lombjából felém az ő lelke reszket?

 

Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek,

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

Close Poem